Betegek világnapja – gondolatok a megelőzésről

A mai napon egy olyan világnapra emlékezünk, ami talán legjobb lenne, ha nem is létezne. Persze nem azért, mert a BETEGEK VILÁGNAPJA nem fontos, hanem mert a Megelőzés világnapja talán jobban szemlélteti a fenntarthatóságot.

II. János Pál pápa

János Pál Pápa 1992-ben elrendelte, hogy ezen a napon (is) forduljunk együttérzéssel a betegek felé.

Azonban fontos, hogy az egészséges életen ne csak a betegségek hiányát, hanem a testi, lelki és szellemi jól-lét teljes összhangját értsük. A teljes életet élő ember az egésznek, azaz a közösségnek az aktív tagja tud és akar lenni, ezért EGÉSZséges. Az életmódunkra való odafigyelés tehát a tudatos állampolgárrá válás fontos alapját képezi.

Hiszen mennyivel jobb annak, aki a betegségcentrikus szemlélet helyett egészségtudatosan él! Aki nem akkor megy orvoshoz, amikor már nagy a baj, hanem amikor még az első jelentkező tünetek előtt ki tudják mutatni a problémát és időben megkezdeni a szükséges kezelést.

Ezért ezen a világnapon szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a tudatosság, ebben az esetben a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvétel mind az egyén, mind pedig a közösség szempontjából rendkívül fontos! Ha megállunk egy pillanatra és elgondolkozunk, milyen vizsgálatok esedékesek, amelyen részt kellene idén vennünk, esetleg időpontot kérünk a rég látott háziorvosunkhoz, már méltó módon emlékezünk meg erről a napról.

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása