Tábor, tábor, tábor…

Bár júniusi táboraink véget értek, animátoraink és az itt táborozó gyerekek számos felejthetetlen élménnyel gazdagodtak.

Június 12-15 között hajdúböszörményi, 16-19 között nagyszentjánosi, a múlt héten pedig hortobágyi gyerekek kaptak lehetőséget arra, hogy néhány napot Horpácson, alapítványunk gyermektáborában töltsenek el.

A programok színesek és változatosak voltak, hiszen rendeztünk ismerkedős, ügyességet fejlesztő játékokat. A nagy kedvencek is sorra kerültek, mint az „1 perc és nyersz”, a „Bátorságpróba” és a „Segítség, haza akarok menni”, melyek során a táborozók tesztelhették rátermettségüket, bátorságukat, és nem utolsó sorban azt, hogy mit is jelent csapatban játszani. Horpács környezete mesés tájakat rejt, amelyeket hosszabb – rövidebb túrák nyomán fedeztünk fel a gyerekekkel közösen.

A táborozók kreativitásukat is kibontakoztathatták a kézműves foglalkozások során, ahol többek között táskát festettünk, gyöngyöt fűztünk.

A gyerekek amellett, hogy jól szórakoztak, jobban megismerhették egymást, így sok esetben nehéznek bizonyult a búcsúzás.

A táborokról készült képeket megtekinthetitek galériáinkban.

Hajdúböszörményi táborozók – Galéria

Nagyszentjánosi táborozók – Galéria

Hortobágyi táborozók – Galéria

Ha további információkra vagytok kíváncsiak a táborokkal kapcsolatban, látogassatok el Facebook oldalunkra, vagy a HEPI Központ hivatalos oldalára: http://hepikozpont.hu/;  https://www.facebook.com/hepikozpont?fref=ts