Nemzetközi Ifjúsági Nap – felelősség és tudatosság

Az ENSZ közgyűlése 1999-ben hagyta jóvá a fiatalok ügyeiért felelős miniszterek világkonferenciájának azt a javaslatát, miszerint a mai nap – augusztus 12. – legyen a Nemzetközi Ifjúsági Nap. Ennek a világnapnak a célja nem más, mint felhívni a figyelmet a generációk közötti együttműködésre a családban, a közösségekben és a nemzet egészében.

Ez a kezdeményezés és szemlélet többről szól annál, minthogy ismerjük és elfogadjuk az Y, Z vagy az alfák generációinak új szokásait. Sokkal inkább helyezi előtérbe a tudatosság és felelősség kérdését. Tudatos állampolgárnak lenni egyenlő a család és a közösség iránti felelősséggel.

Fontos – és Alapítványunk is ezt a szemléletet hivatott erősíteni -, hogy minél több fiatal megismerje a saját lehetőségeit és tisztában legyen azzal, mit, milyen következményekkel tehet. Ez nem csak az állampolgári jogok gyakorlására terjed ki, hanem arra is, amikor dönt róla, elhagyja-e az országot vagy sem. Hiszen a tájékozottság kiváló pajzs az információktól hemzsegő, modern világ útvesztői ellen.

Aki ismeri a lehetőségeit, az könnyebben hozza meg a megfelelő döntéseket, ami a környezettudatosság és a társadalmi fenntarthatóság alappillére.

Ezen a mai világnapon nem csak megemlékezünk arról, hogy a fiatalok mennyit tehetnek mindezekért, hanem fel kívánjuk hívni a figyelmet rá, hogy ehhez összefogás és segítség kell minden generáció részéről. Hiszen mikor az idősektől, nagyszüleinktől hallottakra gondolunk, valószínűleg nem egy csendes, áhítattal teli múzeumot idézünk fel magunkban, hanem olyan stratégiák és tanácsok tárházát, amelyek vissza-visszaköszönnek az életünk során – mindegyik a maga helyén és idejében.

 Segítsük ezek továbbörökítését, támogassuk együtt az ifjúságot!