Alkoss közösséget! – interjú Bihari Beatrix Renátával

Mondják, hogy a művészek magányosak, ám visszatekintve iskolai tanulmányainkra, az irodalom, töri és rajz órákról felsejlik a Pilvax kávéház mozgalmas hangulata vagy éppen a Nagybányai Művésztelep sajátos stílusa és ecsetvonásai. Magányos-e a festő? Hol lép be a közösség a művészet világába? És hol lépi át a művészet saját határait, hogy akár a társadalmat formálni képes erővé váljon? Ezúttal Bihari Beatrix Renátát kérdeztük.

Szerencsés embernek mondhatom magamat, mivel mindig voltak körülöttem hasonló érdeklődésű emberek, és sohasem éreztem magam magányosnak. Amikor komolyabban is elkezdtem foglalkozni a rajzolással, egyre több kapcsolatom alakult ki ezen a téren. Néhány ilyen típusú kapcsolat még a suliban kezdődött. Később több művészi közösségnek is tagja lettem, jártam alkotótáborokba, rendezvényekre, kiállításokra és így a kör egyre csak tágult.

Hogyan viszonyulsz a környezetedhez? Hatással van rád alkotás közben vagy ilyenkor teljesen a saját világodba vonulsz, és ott születnek meg a műveid?

Igényes vagyok a környezetemre. Szeretem a nyugodt légkört és nagyon fontosak számomra a fényviszonyok. Mielőtt bármit is elkezdenék, szükségem van egy kis időre a ráhangolódáshoz, ilyenkor teljesen ellazulok és „visszavonulok a saját világomba”.  Alkotás közben szeretek a munkámra koncentrálni és nem igen tudok más dolgokra is figyelni.

Más, kortárs festőkkel tartod a kapcsolatot? Szoktál mások kiállításaira járni, esetleg tanácsot kérni a többi művésztől?

Fontosnak tartom a kapcsolatokat és a kiállításokat. Igyekszem minden lehetőséget megragadni, hogy megnézhessek egy-egy kiállítást és személyesen is találkozhassak más művészekkel. Az ilyen alkalmak mindig feltöltenek. Sajnos kevés a szabadidőm, így nem mindig tudok eljutni mindenhova, ahova szeretnék.

Miben látod egy festő társadalmi felelősségét? Hatással lehet-e egy művész a tágabb értelembe vett környezetére, és ha igen, hogyan?

A művészetnek mindig is volt mondanivalója és mindig is hatással volt másokra. Minden egyes alkotás érzelmeket és gondolatokat közvetít másoknak, figyelemfelhívás világunk sokszínűségére és gazdagságára, de akár egy-egy társadalmi problémára is.

Van-e külön női szerep a művészetben? Véleményed szerint máshogy éled-e meg az alkotást, mint egy férfi? Miben látod a különbséget?

Minden alkotásnak van saját stílusa és koncepciója, talán ebben lehetnek különbségek, amik az alkotó karakteréből adódnak. Az alkotási folyamat megélése függhet az ember személyiségétől, de nem gondolom, hogy erre hatással lenne, hogy nő vagy férfi az illető.

 

/Köszönet Zsidákovics Mihálynak/ 

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása