Mondják, hogy a művészek magányosak, ám visszatekintve iskolai tanulmányainkra, az irodalom, töri és rajz órákról felsejlik a Pilvax kávéház mozgalmas hangulata vagy éppen a Nagybányai Művésztelep sajátos stílusa és ecsetvonásai. Magányos-e a festő? Hol lép be a közösség a művészet világába? És hol lépi át a művészet saját határait, hogy akár a társadalmat formálni képes erővé váljon?
Most egy igazi különlegességgel készültünk nektek Húsvét alkalmából. Horváthné Bazsó Irén, született 1948-ban Szegeden…
Szerencsére gyermekkormomban művelt pedagógus családban nőttem fel, és a családi könyvtárban – amit később én is gyarapítottam- csodálattal nézegettem a festő óriások „Istenek” csodálatos műveit. Fiatal lányként a magam és családom gyönyörködtetésére szívesen rajzoltam és festettem. Akkor talán még nem is gondoltam, hogy később én kölcsönzöm a kezeimet Isten szentjeinek és csodatételeinek misztikus ábrázolásárhoz. Bizonyos tekintetben magányosnak számítok ebben a művészeti ágban, hiszen ez a fajta ábrázolás a nyugat-európaiaknak, de nekünk, magyaroknak is „tájidegen”. Teljesen más formai hagyományokon nevelkedtünk. Viszont tény, hogy a magyar történelem egykor ezer szállal kötődött Bizánchoz és a kelethez. Az viszont sokak számára ismert, hogy ez a fajta ábrázolásmód, művészet tőlünk keletre az emberek mindennapjainak, sőt egész életének kísérője, meghatározója és alapvetése. Ablak Istenhez és az Ő tanításaihoz….
Hogyan viszonyulsz a környezetedhez? Hatással van rád alkotás közben vagy ilyenkor teljesen a saját világodba vonulsz, és ott születnek meg a műveid?
Alapvetően élénk kapcsolatot tartok a családommal és a barátaimmal, de a művészet számomra más világ. Az ikonok segédeszközök Isten szavának megértéséhez. Az ikonfestő művészete szent tevékenység. Az Isteni kegyelem világosítja meg az elméjét és vezeti a kezét. A régi ikonfestők ezért is nem szignálták műveiket.
Más, kortárs
festőkkel tartod a kapcsolatot? Szoktál mások kiállításaira járni, esetleg tanácsot kérni a többi művésztől?
Mint említettem, ez a művészet elég szűk rétegben szólít meg embereket, és ritkán van alkalmam megismerni más hazai művészek alkotásait. Ezért elsősorban tanácsért mesteremhez, Jószai Sándorhoz fordulok, aki nagy szeretettel és türelemmel mond véleményt. Mások kiállításaira ritkán van alkalmam eljutni, de szerencsére egy kis belépőt ad ehhez a virtuális világ. Sokat és szívesen látogatom akár mai magyar kortárs festőművészek oldalait is.
Miben látod egy festő társadalmi felelősségét? Hatással lehet-e egy művész a tágabb értelembe vett környezetére, és ha igen, hogyan?
A keleti keresztény képábrázolás szinte kulturális sokk egy nyugati szemlélő számára. Mosolyogva nézem, ahogy a „marcona” keleti szentek időtlen ábrázolására tekintetek a nyugati szemléleten felnőtt szemek. Megdöbbentő ez az időtlenség… Már-már közhely, de a kíbertérben és kívül rajta elképesztően felgyorsult az egész életünk. Örömmel tölt el, ha egy-egy embert ez a fajta időtlenség lassításra, gondolkodásra késztet, vagy elgondolkodik a szeretetről és annak mélységeiről, amelyet isteni tanítások sugallanak. Megteheti ezt, ezeken az ábrázolásokon keresztül, ahol minden részlet egyedi és fontos jelentést hordoz, azon szerencsések számára, akiknek megnyílik ez a misztikus mélység. Bizony az Isteni dolgok mindig működnek és működni fognak, viszont az emberi dolgok finoman fogalmazva botladoznak.
/Köszönjük a közreműködést Zsidákovics Mihálynak!/
