Magányos-e a festő? Hol lép be a közösség a művészet világába? Hol lépi át a művészet saját határait, hogy akár a társadalmat formálni képes erővé váljon? Kérdéseinkre ezúttal Kácsor Tünde válaszolt.
,,A bohóc sem azért mosolyog, mert jó a kedve, hanem mert az arcára van festve a mosoly…” Nem attól magányos a bohóc, hogy egyedül áll a porond kellős közepén, hanem attól, amit tudnia adatott. Aki fontosat tud, annak az arca rizspor nélkül is krétafehér. Azt gondolom , az élet egy csodálatos ajándék, tele boldog pillanatokkal és gyötrő fájdalmakkal. Ez utóbbiak megélése közben az ember valóban érezheti magát magányosnak,hogy mennyire egyedül van, egy porszem. Viszont amikor megérti, hogy mi volt a tanulnivaló, a szándék, akkor rájön, hogy nemhogy nincs egyedül, de mindennel és mindenkivel egy.
Hogyan viszonyulsz a környezetedhez? Hatással van rád alkotás közben vagy ilyenkor teljesen a saját világodba vonulsz, és ott születnek meg a műveid?
A közösség a visszajelzéseivel hatással van a művészre. Hol arra sarkallja, hogy legyen középszerűbb, befogadhatóbb, hol pedig, hogy legyen csak bátran önmaga. Minden alkotásra adott reakció megtorpantja, vagy lendületet ad eleinte, egy idő után pedig már nem akar tetszeni másnak, már csak önmagának akar megfelelni. Véleményem szerint ez akkor valósul meg, amikor elenged minden szándékot.
Amikor az alkotó a papírlap előkészítésében, a ceruza kihegyezésében, a vászon, a festék előpakolásában önmaga lehet, tele hittel, reménnyel, hogy valami különleges, egyedi születik majd. Azután alázattal átadja magát az alkotás időtlen pillanatainak ,hogy a gondviselés ily módon kifejezhesse önmagát. A környezetem barátságos, kedves. Semmi gőg, kivagyiság, pucc. Feltölt a növény és állatvilág sokszínűsége, bája, a békabrekegés, cicahancúrozás, maga az élet energizál, simogat. Alkotás közben azt adom vissza, amiből merítek .Nem kell elvonulnom, a nappaliban, a konyhaasztalnál, együtt a családdal közben.
Más kortárs festőkkel tartod a kapcsolatot? Szoktál mások kiállításaira járni, esetleg tanácsot kérni a többi művésztől?
Tartom a kapcsolatot néhány festővel, iparművésszel. Szeretem őket, jókat beszélgetünk hasonlóságunk hátrányairól, örömeiről, érdekel a véleményük.
Miben látod egy festő társadalmi felelősségét? Hatással lehet-e egy művész a tágabb értelembe vett környezetére, és ha igen, hogyan?
Felelősségnek nem mondanám, de példát mutathat. Felhívhatja a figyelmet, hogy az ember több örömét lelheti abban, ha alkot, ha átadja magát ezeknek a tiszta, önfeledt pillanatoknak, ahelyett, hogy shoppingolni siet, vagy magasabb pozícióba türemkedik… hogy boldog lehet úgy is, ha nem teszi tönkre a kis világát – és a saját egyszeri rövidke életét is – azzal, hogy harácsol, pocsékol …Talán hitelességgel, egyszerűséggel lehetünk hatással a környezetünkre.
Van-e külön női szerep a művészetben? Véleményed szerint máshogy éled-e meg az alkotást, mint egy nő? Miben látod a különbséget?
A férfinek a nő tetszik, a nőnek a férfi (tisztelet a kivételeknek). Ezen kívül nem gondolom, hogy sokban különböznénk, hogy máshogy élnénk meg az alkotást, annak kényszerét, fáradhatatlan buzgalmát, annak ellenére, hogy más motivációval, mondanivalóval, ízléssel, érzékenységgel vagyunk a világban . Ettől olyan izgalmas
, színes és gazdag.
/Köszönjük a közreműködést Zsidákovics Mihálynak./