,,A jó munka legalább annyit tud adni, mint amennyit belefektet az ember” – Interjú Papp Mátyással

Papp Mátyás, tizenhét éves. Ő is annak a generációnak a tagja, amelyről nagyon sokat hallani mostanában. A globális és digitális nemzedék tagjai, az újítók, akik hatalmas változásokat indíthatnak el a mindennapi élet valamennyi területén. Figyelünk rájuk, mert kezükben a jövő! És nem csak a saját jövőjük, de a miénk, a társadalmunké is. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy bemutassuk nektek azokat a kiváló fiatalokat, akik példaértékűen élik az életüket, szervezik a mindennapjaikat és tapasztalataik iránymutatásként szolgálhatnak a generáció többi tagjának, de akár még nekünk, felnőtteknek is.

  • Kik vannak szerinted a legnagyobb hatással a korosztályodra?

Ez nagyon változó, mivel az internet révén már szinte bármi elérhető. Ami felé nyitott az ember, onnan tudják hatások érni, máskülönben nehéz a korosztályomra hatni.

  • Miben látod a saját felelősséged? Mit tud tenni egy korodbeli azért, hogy felhívja a többiek figyelmét a tudatosságra?

Érdekes kérdés, hogy mennyire vagyunk felelősek a környezetünkért. Bennem elég erősen megvan a felelősségérzet másokért, de nem tudom, hogy hol van a határ, ameddig tenni tudok valamit, és mi az, ahonnan már nem avatkozhatok bele mások dolgaiba. Meddig felelős az ember a barátaiért, ismerőseiért?  Amit tenni tudok, hogy kérdéseket vetek fel. És ha gondolkodnak az emberek, már nem lehet olyan nagy baj.

  • Előző évben indultál a Szokolay InspirArt zeneszerző versenyen, ahol Párhuzamos dimenziók művedet díjazták. Mióta foglalkozol a zenével? Mennyi idő volt ezt a művet megkomponálni?

Harmadik osztályos koromban kezdtem el hegedülni, majd hét év elteltével váltottam brácsára.  Amikor elkezdtem zenét tanulni meg se fordult a fejemben, hogy majd később ezzel szeretnék foglalkozni. Ugyan sose volt kérdéses, hogy szeretem-e a zenét, de annyi minden más is érdekelt, hogy nem gondoltam arra, hogy a zene később ennyire fontos része lesz az életemnek. Hetedik osztályos koromban kitaláltam, hogy márpedig zeneszerző leszek, de ez akkor inkább volt még egy gyerekes ábránd, mint komoly gondolat.  Első darabomat – egy bécsi klasszikus stílusú menüettet – két évvel később írtam, amit egy nyári zenei táborban mutattunk be.  Zeneszerzést tavaly februárban kezdtem el tanulni.  A Párhuzamos dimenziók egy bolgár népdalfeldolgozás fafúvós trióra: két klarinétra és fagottra. Múlt év márciusában fogtam neki, hogy megírjam egy zeneszerző pályázatra, körülbelül egy hónapig dolgoztam rajta. Ebben a darabban azt kerestem, hogy egy népdal zenei anyagából milyen új hangzások születhetnek.

  • Mi az, ami inspirál, kik a példaképeid és miért pont ők?

Kiskoromban sokáig meg voltam győződve arról, hogy feltaláló leszek. Azt gondolom, hogy a zeneszerzés nem áll messze a feltalálástól, hiszen mind a zeneszerző, mind a feltaláló újat hoz létre, csak más-más területen. Mindig bennem volt, hogy szeretnék valami újat alkotni, csak a formája volt kérdés.

Néha elgondolkodom, hogy tulajdonképpen mi is az az inspiráció. Egyik kedvenc zeneszerzőmet, Igor Stravinskyt egyszer megkérdezték, hogy minek köszönhetően támadnak a legjobb zenei gondolatai?  Erre azt válaszolta, hogy a legjobb ötletei komponálás közben vannak. Vagyis a munka teremti meg az inspirációt.  Rengeteg zeneszerző van, akinek az élete példaként áll előttem, akiktől rengeteget tanulhatok, de ha ki kell emelnem valakit, akkor zeneszerzés tanáromat, Barta Gergely tanár urat mondanám. Nagyon tisztelem a tudását és hálás vagyok, hogy mindig új távlatokat tud nyitni számomra.

Idén részt vehettem egy drámaíró műhelyen, amit Pass Andrea vezetett. Nagyon nagy hatással volt rám a vele való munka, a színpadi hitelesség és érvényesség keresése.  

  • A Szokolay Sándor emlékhangversenyt úgy is említik, mint a múlt, a jelen és a jövő találkozását. Hogy látod, van-e a generációk között szakadék? Ha igen, mivel lehet ezt hatékonyan csökkenteni?

Az biztos, hogy nagy különbség van a korosztályom és az idősebb generációk között, de ez szerintem természetes. Gondoljunk csak bele, hogy mennyire más világban kellett érvényesülni ötven-, harminc-, vagy akár húsz évvel ezelőtt. Ezt a különbséget nem nevezném szakadéknak. Persze, hogy vannak olyan dolgok, amelyek a szüleim, nagyszüleim korosztályának fontosak és ezt tizenéves fejjel nehéz megérteni, illetve fordítva. De ha ezt elfogadjuk, és ezzel együtt tisztelni tudjuk a másikat, akkor a generációk közötti különbség nem jelenthet gondot.

  • Úgy tudom, nem csak zenével foglalkozol, nemrég egy kiváló monodrámát is írtál? Mi ennek a témája?

A zene mellett nagyon érdekel a színház is, elsősorban a drámaírás. Három éve járok színjátszó szakkörre, idén pedig részt vettem a már említett drámaíró műhelyen.  Az iskolában minden évben előadunk osztállyal egy darabot. Ezt a monológot az idei előadásra írtam. Arra a kérdésre keresem benne a választ, hogy melyik a fontosabb, az igazság vagy a barátság? Egy gimnazistáról szól, akinek a legjobb barátját drogkereskedéssel vádolják és neki tanúvallomást kell tennie. Kimenti az ember a barátját, akiről tudja, hogy bűnös még azon az áron is, hogy ezáltal ő is bűnrészessé válik, vagy pedig igazat mond, de ezzel a barátja szabadságát és jövőjét teszi kockára?

  • Milyen kihívásokkal, veszélyekkel néz szembe a korosztályod?

Az egyik legnagyobb veszély szerintem a közöny, amivel meg kell küzdjön a korosztályom. Mivel már szinte minden elérhető, a dolgok veszítettek az értékükből és ezért sokkal szélsőségesebb hatások kellenek ahhoz, hogy átlépjék az ingerküszöböt. A passzív embert nagyon nehéz kimozdítani az érdektelenségből. A másik nagy veszély, aminek a generációm ki van téve, hogy inkább elkerüli a nehézségeket, minthogy megküzdjön velük. Könnyebb feladni, mint szembenézni valami olyannal, ami esetleg erőfeszítést igényel.

  • Mit üzensz azoknak a diákoknak, akik olvasva a veled készült interjút, elgondolkodnak, hol tanuljanak tovább vagy mivel is szeretnének felnőttként foglalkozni? Van néhány jó tanácsod pályaválasztás előtt állóknak?

Szerintem az a legfontosabb, hogy mindenki megtalálja azt, amivel, örömmel tud foglalkozni. Senkinek nem jó, ha csak  azért választ egy munkát, mert jól lehet vele keresni vagy menőnek számít, viszont nem érzi a magáénak. Azt mondanám, megéri kivárni, amíg rátalál erre az ember, érdemes ezért küzdeni, mert a végén megtérül.

 

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása