Civil Karácsony a K11 Művészeti és Kulturális Központban

2015. december 14-én az Erzsébetvárosi Civil Szervezetek Szövetsége rendezte meg karácsonyi összejövetelét a civil szervezeti képviselők számára, melynek a K11 Művészeti és Kulturális Központ adott otthont.

Az ünnepség előtt az Erzsébetvárosi Civil Szervezetek Szövetségének jelenleg is futó, a Nemzeti Együttműködési Alap által támogatott képzéssorozatának előadása került megrendezésre délután 5 órai kezdettel, melyre a civil képviselők előzetesen regisztrálhattak. Az előadás „A projektmenedzsment alapjai” címet viselte, és olyan témákat ölelt fel, mint a projektmenedzsment fontos alapfogalmai, kezdeti lépések, ütemezés. Délceg Zitát, a Stratégiai Fejlesztési Központ Kft. vezető projektmenedzserét kérték fel az előadás megtartására, aki az előbb felsorolt témákat főként gyakorlati szempontból közelítette meg. Az előadás utáni beszélgetések alkalmával a résztvevők hasznosnak érezték az itt megszerzett tudást. A képzésen résztvevők ajándékként mappát, jegyzetfüzetet és pendrive-ot vehettek át.

Gogescu László, a Szövetség elnökségi tagjának köszöntője után az Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakiskola és Szakközépiskola diákjainak műsora jelentette karácsonyi összejövetelünk kezdetét. A diákok verseikkel, énekeikkel hozták közelebb a karácsonyi hangulatot a résztvevők számára.

A civil szervezeti képviselők részére megtartott vacsora előtt Benedek Zsolt, a Pénzügyi és Kerületfejlesztési Bizottság elnöke mondta el karácsonyi gondolatait, és adta át a 2015. évi Erzsébetváros Civil Szervezet díjat a Kultunio – Budapest Multikulturális Negyede Alapítvány kuratóriumi elnökének Landwehr Klárának, aki a kerületben végzett munkásságával érdemelte ki a díjat.

Erdős Szabolcs, az Együtt Európáért Alapítvány alapítója beszédében visszaemlékezett a 2015. évben elért sikerekre, felhívva a figyelmet a szervezetek összefogásának fontosságára.

A vacsora 19 órakor vette kezdetét. A svédasztalra került fogások között a majdnem ötven résztvevő többek között sütőtöklevest és töltött káposztát kóstolhatott meg. A jó hangulatban telt este is bizonyítja, hogy szükség van ilyen alkalmakra, amikor a civil szervezeti képviselők kötetlen hangulatban oszthatják meg egymással gondolataikat, ötleteiket, mindemellett lehetőségük volt az önkormányzatot képviselő tisztségviselőkkel is kötetlenül beszélgetni.

Köszönjük minden civil szervezet munkáját, reméljük, jövőre is hasonló összefogással, fontos dolgokat tudunk elérni kerületünkben!

Ha kíváncsiak vagytok az eseményen készült képekre, kattintsatok Galériánkra!