Alkoss közösséget! – gondolatok egy festő társadalmi szerepvállalásáról – Radó László

Mondják, hogy a művészek magányosak, ám visszatekintve iskolai tanulmányainkra, az irodalom, töri és rajz órákról felsejlik a Pilvax kávéház mozgalmas hangulata vagy éppen a Nagybányai Művésztelep sajátos stílusa és ecsetvonásai. Magányos-e a festő? Hol lép be a közösség a művészet világába? És hol lépi át a művészet saját határait, hogy akár a társadalmat formálni képes erővé váljon?

Radó László 1954-ben született Budapesten. Gyermekkorában szüleivel két évet töltött Egyiptomban, mely nagy hatással volt arra, hogy érdeklődése a művészetek irányába mozduljon. Képzőművészeti tanulmányait Budapesten a Képzőművészeti Szakközép iskolában, majd Zürichben a Rote Fabrikban végezte. 18 évig élt Svájcban. 1997-ben a gyönyörű havas hegyeket hátra hagyva hazatért, s azóta itthon alkot.

Hogyan viszonyulsz a környezetedhez? Hatással van rád alkotás közben vagy ilyenkor teljesen a saját világodba vonulsz, és ott születnek meg a műveid?

Szeretek a szabadban a helyszínen festeni, a bőrömön érezni a levegőt a fényt, szememmel a távlatot kutatni. Régi házakat, utcákat vagy az élő, lüktető természetet, embereket megfigyelni. Hangulatokat, érzéseket megjeleníteni vásznaimon. Máskor szívesen dolgozom otthon a műteremben az éj csendjében elvonulva, halk zene mellett. Ilyenkor enyém az egész világ. Komponálni a festékkel, mint a muzsikusok a hangjegyekkel. Kedvelem az intenzív drámai színeket,máskor a lírai ködös szürkés árnyalatokat. Olykor izgalmas kirándulást teszek az absztrakt, a felület festészet kísérletező világába.

Úgy gondolom az alkotó művészek által létrehozott közösség ideig-óráig működőképes és gyümölcsöző lehet. Végső soron, hosszú távon azonban “bukásra” van ítélve. Individualista, magányos farkasok vagyunk. Vonzzuk és taszítjuk egymást. Az egész Univerzum így működik, mi sem lehetünk kivételek.

Más, kortárs festőkkel tartod a kapcsolatot? Szoktál mások kiállításaira járni, esetleg tanácsot kérni a többi művésztől?

Néhány régi és új művész baráttal, kollégával még tartom a kapcsolatot, de manapság csak a Facebookon van időnk egymásra. Amikor tehetem és az egészségem megengedi elmegyek a megnyitóikra vagy a múzeumok, galériák kiállításaira, ahol régi  vagy kortárs mesterek műveit csodálhatom. Ma már a saját utamat járom, nem kérek tanácsot, tudom, hogy mit kell tennem.

Miben látod egy festő társadalmi felelősségét? Hatással lehet-e egy művész a tágabb értelembe vett környezetére, és ha igen, hogyan?

A festő illetve az alkotóművész nagy felelőssége, hogy egy bizonyos értékrendet, esztétikai színvonalat közvetítsen. Nem engedheti meg magának a kompromisszumot!

Különböző történelmi korok méltán elismert legendás művészei az ékes bizonyítékai annak, hogy erős befolyással, hatással lehetnek környezetükre, társadalmukra.

A legutóbbi ilyen forradalmi hatás az ’50-es és a ’60-as években elindult úgynevezett szubkultúra volt. Felforgatta, megváltoztatta hétköznapi és kulturális életünket, viszonyunkat a művészetekhez. Sőt még a politikára is erős befolyással bírt időnként. Egy művészi alkotásban manapság már nincsenek keretek, határok, mindent szabad…tabuk ledöntve, ajtó, ablak tárva nyitva áll! A fantázia szabadon szárnyalhat a messzeségben, a végtelen térben.

Hogy ebből mit tudunk mi alkotók közvetíteni és hogy mit tud az érdeklődő néző befogadni, megemészteni? Ez bizony erősen szubjektív, illetve ízlés dolga! Ezért fontos, hogy a kiállításokra ellátogató, még megmaradt közönség már gyermekkorától kezdve megkapja a szellemi útravalót, hogy felkészült és a szíve nyitott legyen, felismerje, különbséget tudjon tenni értékes és giccs között, hogy független, önálló véleménye legyen.

 

Betűméret növelése
Kontraszt beállítása