A Boldogság világnapja 2012 óta a nemzetközi napok közé tartozik. Március 20.
Az ötlet, hogy ennek a különleges érzésnek is szenteljenek egy saját napot, Buthánból származik. Ez az ázsiai ország volt az, amely a világon elsőként vezette be a bruttó nemzeti boldogság fogalmát, ezzel mérve lakosai jólétét.
Sokszor hallani, hogy a boldogság nem állapot, hanem folyamat, út, amelyen végighaladunk egy kitűzött cél felé. Azonban ebben az esetben is fontos, hogy ne csak a végállapot lebegjen a szemünk előtt, néha hagyjunk magunknak közben is időt a jelen pillanatainak megélésére! A boldogságnak, mint a legtöbb alapvető emberi érzelemnek, számos biológiai, pszichológiai, vallási és filozófiai magyarázata, megközelítése létezik, amelyek megkísérlik definiálni magát a boldogságot, illetve iránymutatást adni arra, hogy érhetjük el vagy honnan ered.
Állj meg egy pillanatra a mai nap végén, gondold át mindazt a jót, ami idén vagy akár egész eddigi életedben történt veled.Mennyi pozitív élmény ért? Milyen sikereket értél el? Mennyi barátod van, hányan szeretnek és becsülnek meg?
Egy nap persze nem elég erre, hiszen minden nap jó, ha tudatosítjuk, mennyi boldogságra okot adó pillanat van életünkben. Azonban jó nap ez arra, hogy felhívja a figyelmed, ez a gyakorlat akár minden nap elvégezhető! Itt az ideje elkezdeni!
Aki egy egész méztengerben úszkál, azt nem hozza ki sodrából egy-két csöpp keserűség.
/Mikszáth Kálmán/