Őszinteség = lehetőség a szövetségben

A fenntartható társadalom egyik alappillére a család, azon belül pedig rendkívül nagy a szülők felelőssége, mind a nevelésben, mind pedig a folyamatos munkában, ami a férfi-nő kapcsolat építését, ápolását jelenti.

Férfiak klubja

Ma este Bedő Imre (Férfiak klubja) előadásán jártunk, aki kiemelte: férfi és nő között a legrövidebb út az őszinteség.

De van-e jó ideje az őszinteségnek? – kérdezte az előadó, majd meg is adta rá a választ: a kérdés feltevése helyett egyszerűen csak szépen apránként el kell kezdeni. ,,Tegyetek meg minden tőletek telhetőt”- idézte Buddhát, kiemelve, hogy nem csak az őszinteségre, de annak befogadására is készen kell állnunk. Ebben segíthet harcban edzett önbecslésünk és a kapcsolatunkon belül fenntartott, kölcsönös bizalom.

Más technikákkal kommunikál a két nem, de a megértés nem lehetetlen feladat. És talán a másik legfontosabb üzenet: ne dédelgessük és nevelgessük a sérelmeinket, ne várjunk a kátyúzással addig, míg az egész kapcsolatot aszfaltozni kell. Legyünk őszinték és tartsuk észben a régi mondást: Sose feküdj le a nap végén haraggal a szívedben!